A jól láthatóság és a jó beláthatóság kulcsfontosságú tényező a targonca manőverezése során. Ennek hiánya a balesetveszély nagyarányú növekedéséhez vezet. Ezt bizonyítják a raktárakban előforduló, szélsőséges esetben akár halálos kimenetelű balesetek.

A feljegyzett esetek közül egy Bologna tartományban található gyárban történt néhány éve: egy targoncavezető rakomány mozgatása közben elütött egy takarítónőt. Az áldozat a kórházba került.

Ennél az esetnél a munkavállaló nem szerzett súlyos sérüléseket. A halálos kimenetelű balesetek egyébként viszonylag alacsony (0,2%) részét teszik ki a raktári baleseteknek. Azonban a szerencsésebb ütközések során is gyakran keletkeznek komoly anyagi károk.

A statisztikák azt mutatják, hogy a targonca balesetek 80 % – áért a megfelelő beláthatóság hiánya felelős. Potenciálisan veszélyes szituációk a nehéz terhek szállítása, illetve azokkal történő tolatás.

Ennek a problémának a kezelésére számos megoldással próbálkoztak az elmúlt években. Míg egyeseknek sikerült minimalizálni a baleseti kockázatot, mások csak részsikereket értek el. De egy konklúzió egyértelművé vált mindenki számára. A személyzet képzése önmagában már nem elegendő.

A cégek nincsenek egyszerű helyzetben. Nehéz eligazodni a balesetmegelőzési rendszerek között, hiszen sokféle megoldás létezik. Ezek között vannak egészen új fejlesztések és már kipróbált, jól bevált megoldások.

Két fő csoportja létezik ezeknek. Adottak az aktív rendszerek, amelyek közvetlenül a targoncára hatnak. Ebben az esetben, ha a jármű akadályba vagy gyalogosba ütközik, fény- vagy hangjelzést kap a kezelő, és a targonca lelassul vagy automatikusan megáll.

Ezek közül kiemelünk két, a SIS-Safety által gyártott eszközt:

  • Safe&Stop: aktív manőverezést segítő rendszer, amely a jármű tolatása közben működik. A készülék érzékeli a környezetben lévő akadályokat , vizuális és hangos riasztásokkal értesíti a vezetőt azok jelenlétéről, és ütközés előtt automatikusan lelassítja a járművet.

SAFE&STOP hátsó ütközéselhárító rendszer

  • Safe&Stop+: ütközésgátló rendszer, amely szélesebb területet képes felügyelni, mint a Safe&Stop . A készülék beavatkozik, hogy figyelmeztesse a vezetőt, és esetleges ütközés esetén automatikusan lelassít és leállítja a járművet.

Safe&Stop+ hátsó ütközéselhárító rendszer

Vannak kevésbé „beavatkozó” megoldások is, az úgynevezett passzív rendszerek . Ebben az esetben, amikor a targonca akadály közelében van, a vezetőt hang- és fényjelzés figyelmezteti, lehetővé téve a jármű lassítását vagy blokkolását, ezzel megelőzve a baleseteket.

A passzív rendszer két tökéletes példája:

  • Safe&Alert: Ez a hátsó ütközéselhárító rendszer ultrahangos érzékelőjével  minden felmerülő akadályt észlel, és egyre erősödő hangjelzéssel figyelmezteti a targonca vezetőjét róla.

Safe&Alert ütközésvédelmi rendszer

  • Safe&Alert+: Nagyobb hatótávval rendelkező változat, ami akár nagyobb méretű ipari járművekre is felszerelhető.

Safe&Alert+ ütközésvédelmi rendszer

 

Ez egy olyan megoldás, amely 2009 óta van a piacon, és ezért jól bevált. Jelenleg több mint 5000, a SIS-Safety által gyártott ütközési rendszert telepítettek több mint 50 országban. Ez egy olyan rendszer, amely segíti és támogatja a targoncavezetők munkáját, különösen olyan helyzetekben, amikor egyszerre sok mindenre kell figyelniük, esetleg sok munkaórával a hátuk mögött már kimerültebbek.

Cégünk a SIS-SAFETY rendszerek hivatalos magyar forgalmazója. Kérdésével keresse bizalommal szakértő Kollégánkat!

Kapcsolat

Forrás: sis-safety.com